Tehát, nem eltérve a kötelező köröktől, íme néhány szám, tény és adat Svédországról.
Ezeknek birtokába édesanyámnak köszönhetően jutottam, aki múlt heti látogatásukkor osztotta meg velünk a kötelező Baedecker-alapműveltséget, hátha így elkerülhető, hogy édesapámmal tájékozatlanságukkal szégyent hozzunk rá, ha netalán egyszer valaki azzal a kérdéssel találna meglepni bennünket, hogy hány fenyő illetve nyírfa jut egy tisztes svéd állampolgárra. (a válasz: természetesen 1200 előbbi és 800 utóbbi)
A fenti számokból is sejthető a meglepően alacsony népsűrűség: kicsit több mint 9 millió ember Magyarország területének ötszörösén próbál kellemes távolban elhelyezkedni egymástól (sikerrel). Az országuk felét erdő borítja. Ahol nem erdő van, az vagy az a hely, ahol már az sem él meg, vagy szerencsésebb esetben az épp „tartományom” vidéke, azaz Skåne. Ezt a svédek nem is tekintik igazi Svédországnak (a dán szomszédok is sokáig így voltak ezzel, igaz, más okokból). A svédek fenntartása, hogy ez itt kérem „mediterráneum”, még szőlőt is lehet nagyobb szerencse mellett termeszteni, de alapvetően egy langyos éghajlatú alföld, sok napsütéssel, és a rengeteg hó helyett itt még annál is több eső esik. (ezeket a kifejezéseket ne otthoni mércével tessék mérni)
Feltehetően ez az egyetlen hely az országban, ahol a krumplin kívül bármi más is megterem, ezért hát amint módjuk volt rá (XVII. sz. vége) a svédek jól el is foglalták végleg Dániától Skåne vidékét, így már csak a dán nyelv után elkorcsosodó raccsoló tájszólás (és a Lundi Katedrális altemplomának itt feledett halott dán királyai és püspökei) emlékeztetnek arra, hogy ez (és szebb időkben a Skandináv-félsziget közel egész része) Dánia területe volt. (Amely egyébként nota bene a legrégebbi európai monarchia. Dániai kétnapos szuperintenzív kirándulásunk alatt ezt is megtudtam többek között a drága dánomtól. A dániai és a svédországi családi-kirándulós képekkel még adós vagyok, de majd küldöm!)
Sajnos a történelem viharainak van egy egészen kellemetlen utóhatása is, amely árnyként vetül a kisemberek életére. Kegyetlen felismerés volt, amikor Dániában utazgatván minden egyes poros faluban ott figyelt egy XI-XII. századi templom, szakasztott mása az „enyémnek”, azzal az eltéréssel, hogy azokat még rendszeresen hófehérre is meszelik a szemtelen dánok! A fjeliei templomom, amely eddig tartást és büszkeséget adott, egyszerűen devalválódott, semmit nem ér már, teljesen közönséges, tucat-templom.
Aki nem tudja, hogyan is lehet beleszeretni a svéd nyelvbe, annak ajánlom az alábbi „hamisítatlan” (már amennyiben lehet a lopott holmi egyáltalán eredeti) svéd jazz slágert.
A szövegkönyv már kint lóg a szekrényen, Maggievel bőszen gyakoroljuk főzés közben. (Nálam a lelkesedés pótol mindenféle, papírral igazolható, több dédnagymamában is gyökerező svéd vérvonalat) Addig is ráhangolódunk a 3 hét múlva esedékes stockholmi kiruccanásra, amelyre drága dánom -és az ő drága dánja- visz el kettőnket… :) Az ivararány legalább első ránézésre számban stimmelni fog :D
Elképzelhető, hogy talán eltűnök hirtelen, mint akinek nagyon meg kell írni az OTDK dolgozatát, igyekszem azért jelentkezni! Konyhaművészetem rohamos fejlődéséről is be kéne majd még számoljak (pl. hogyan lettem a legkeresettebb konyhai rabszolga a nation-ben az első 6 órás műszakom után…), az egyre elszántabb zenekari próbáinkról, házavatóról, tengeri „fürdőzésemről”, ami korántsem volt annyira kéjes diadalmenet, mint Séra Gergő turkui erasmus-kollégáé, de behozom az idény végére!
