Lehet, hogy túl sokszor forgattam buzgalmamban a Petőfi-összest még anno szépemlékű kisiskolás éveimben, vagy épp egy harmadrangú, megnemértett impresszionista festő voltam előző életemben, amikor is csak felhőket találtam jónak festeni, amíg éhen nem haltam egy holdfényes nyáréjszakán... Más magyarázatot már nem tudok találni arra, hogy miért kötnek le teljesen még mindig, hetek óta az itt, a közelben születő felhők. Naponta átalogsan 2X20 percet töltök aktív felhő-figyeléssel, ami nem a legfeszültebb sport a világon, de mégsem sikerült megunnom (bár az is lehet, hogy csak a hihetetlenül alacsonyan hömpölygő felhők nyomják le ennyire az ingerküszöböm).
Ígérem, rövid lesz a felhők természetrajza, de ígérje meg mindenki, kezét a szívére téve, hogy legközelebb nem délre utazik, ha kitör a kontinentális nyár, várost nem néz, tengerben nem ázik, hanem csakis észak(nyugat) felé tart, hogy megnézze, hogyan dagadnak a -később bárányszerűvé szelídülő- felhők jóllakott elefánt-méretűre, és hogyan próbálnak elrugaszkodni és fennmaradni az égen. Sajnálatos, hogy nem minden dagadék felhőnek sikerül ez elsőre, mert ekkor rögtön visszahull az ember nyakába eső formájában, és hát próbálkozik még egyszer.
Itt még az az elcsépelt, rajzfilmekből ismert jelenet is megesik, hogy az ember vakító napsütésben teker -- arcán letörölhetetlen mosoly (már csak a szembeszél miatt is fixálódik), szívében halk remény, hogy igen, ma nem fog esni, hiszen sehol egy felhő, oh, milyen jó, gondolja, hogy bátor volt ma reggel és fel merte venni kiscipőjét, hogy az emberek ma ne lássák rajta, hogy most mászott át a bárányokon, higgyék csak őt civilizált, urbánus lénynek -- és igen, ekkor észreveszi az aszfalton az árnyékot, annak az egy (1) darab szürke ocsmányságnak az árnyát, amely --igen, biztos benne, hogy jól látta-- még a 90 fokos kanyarban is hűen követi, nem előzi meg, le nem marad, csak úszik tohonyán felette befelé a város felé, és mindeközben tesz a fejére a szó szoros értelmében. Persze a szikrázó napsütés ettől még mindenhol uralkodik, leszámítva azt a pár négyzetmétert, ami a bicikli mozgásterét jelenti, emberünk -még mindig napszemüvegben pislogva- próbálja felfogni a jelenség értelmét, mindhiába.
Az időjárással egyébként már békét kötöttem, hisz skizofrén szegény, egyik pillanatról a másikra csak úgy elborul (az elméje), bizonyára nem tehet róla.
A történet-orinetált Olvasóim kedvéért mesélek olyat is, amely valami cselekményt is tartalmaz nyomokban a szobati tengerparti kirándulásunk kapcsán. Fotóriportot lásd itt. A riport rész a szokások szerint a képek megjegyzései alatt bújik meg.
Vasárnap a teljes idill jegyében telt, bár sok eseményről nem tudok beszámolni, mert félnapos elfoglaltságot jelent errefelé egy bevásárlás a vasárnapi ebédhez, amelyet kedves dánomnak, Kennethnek és időközben átmenetileg 4 fősre duzzadt háztartásunk számára készítettem (Anne barátja, Robert is itt volt 4 napig). Őrizzük meg nyugalmunkat, csak egy spaghettit főztem, amit pestoval, rengeteg olivabogyóval és mégtöbb salátával fogyasztottunk. El nem múló köszönet Kennethnek a 3 üveges vöröbor-ellátmányért, amellyel kimentett a svéd bortalan vacsorák és ebédek mocsarából. Mindezért a Koppenhága-farm közötti vonat majd busz úton még a skandináv közmegegyezésen alapuló sztereotip dán-szerepet (azaz a mattalkoholistát) is magára vállalta -- így egy szál kabátban, borosüvegeket zörgetve a hóna alatt érkezett meg hozzánk.
Ebből kettő természetesen még várja a méltó alkalmat illetve a váltócsapatok beérkezését, addig ott pöffeszkednek a bortartó-rekeszeinkben (amelyet feltehetően még a szeszkészletekre nézve kedvezőbb időkben építettek be a konyhabútorba).
Az idő mostanában egyébként csodás (tfh eltekintünk a konstans eső-komponenstől -a második hatványon- az egyenletben). A természet egyik legironikusabb húzása, hogy a skandináv nyár a világ leggyönyörűbb dolgainak egyike, és erre -mint minden csoda- pont három napig tart. Ma épp az egyik ilyen kitüntetett nap van: egy szál pólóban és napszemüvegben ülök a lépcsőn, miközben e sorokat írom (és félszemmel figyelem a bárányok allokálását az őszi szállásukra, amely nem az ablakunk alatt lesz sajna, ám oda lovakat kapunk nemsokára kárpótlásul, ha jól vettem ki Hans bácsi tőszavaiból).
