Erasmus på Lunds Universitetet

Kedves Mindenkim!

Tényleg nem akartam blogot írni, a személyeskedés e formájával elvi problémáim voltak/vannak, most azonban leküzdve velem született félénkségem és introvertáltságom, mégis rávettem magam, hogy ne körlevelekkel fárasszak mindenkit, hanem linkekkel!
(Az első bejegyzések - a legfrissebbtől eltekintve - a köremailekben hazaküldött leveleim, így, aki azokat olvasta, semmi újat nem talál majd)

Sajnos nem értek a blogszerkesztéshez, sajnálom is rá az időt és az energiát, ezért sajnos csodálatraméltó bookline-zöld színben pompázik, amit nem tudok átállítani. Sebaj, ez a szín az, amelyik egyáltalán nem jellemző e tájra, tehát mondhatni majdnem meg is felel a célnak! :)

Az egész históra smörgås (ejtsd: szmörgosz) név alatt fut a részemről, ami nem feltétlenül a kényszeres rejtőzködési szándékom eredménye, ám az elsőnek megtanult -és azóta is- kedvenc svéd szavam. (Költői jelentése: szendvics. Költőisége akkor mutatkozik meg, amikor az ember találkozik azzal, amit a helyi konyha szendvics alatt ért :)

A svédek egyik vesszőparipája, hogy a csalás, puskázás, plagizálás minden formájától szívből undorodnak, ezért hát irtanák is, ahogy erejükből telik az "international" címkével ellátott diákok körében is, akik sajnos nem minden esetben érzik át e küldetés fontosságát. Az átnevelés keretében rendszeresen fenyegetnek minket, hogy akit plagizáláson vagy vizsgán csaláson érnek, az a svéd jog szerint fog felelni magas presztízsű bírói fórumok előtt. (A helyzet komolysága fokozása érdekében senki, soha nem tér ki arra, hogy concretice mire is kell számítani, ha az ember egyszer csak "would be punished under the swedish law")
De mivel én félem a svéd jogszabályokat, az etikát és a közmorált valamint egyéb íratlan nemes szabályokat, itt és most rögzítenem kell blogom alcímének "szellemi tulajdonosát", dr. Sulyok Mártont. (pontos forrásmegjelölés plágium-perben döntő bizonyíték a javamra, just in case)

Sajnos nem tudok felelősséget vállalni a blog színvonaláért minőség és mennyiség tekintetében sem, de remélem, néha sikerül mosolyt varázsolnom az Olvasók arcára, és hátha sikerül szavakba gyömöszölnöm a dél-svédországi Skane tartomány csodáit. Az egyik elvitathatatlan érdeme e vidéknek, hogy gyermekkorom kedvenc mesehősét (aki még a svéd 20 koronás bankjegyre is "felverekedte" magát), Nils Holgerssont innen repítették el a vadludak Északra. Amennyiben büdzsém engedi, én is igyekszem majd követni őket, ha nem, hát itt maradok -- itt sem lehet okom panaszra:)

No hát lassan beindulnak a dolgos hétköznapok, amelyek az elmaradhatatlan, kissé vízízű kávéval indulnak, konyhában-elmélelkedéssel (birkameditáció:) folytatódnak, majd jön az első katarzis: a városba való bejutás bicikliháton.

A városka tele van eldugott piacokkal, ami különösen kedves dolog, mert így az első alma-adaghoz egy elegáns bicikliletámasztás révén is hozzá lehet jutni, nem kell hűtőpultokat kerülgetni, és főleg nincs kasszánál sorban állás - tehát maga a praktikum és esztétikum egyidejű megtestesülése.

Lassan kezdődik az egyetem is, ennek apropóján ma informálódtam órarendemet illetően. Ekkor meglepődve tapasztaltam, hogy az összesen felvehető 2 db tantárgyam egyike sem az, amire én eddig számítottam, azon egyszerű oknál fogva, hogy nekem sikerült a tavaszi félév órakínálatából kiválasztanom két szimpatikus tárgyat az elkövetkezendő 5 hónapra -- és ez, nem meglepő módon, nem ment át a bürokratikus gépezeten, hanem be lettem sorolva én is a szürke őszi tantárgyak valamelyikébe.
Eggyel nagyobb baj, hogy az előzetes órarendterv tanúsága szerint egészen sok órát szándékoznak tartani nekem, ami azért már tényleg túlzás. (Egy reggel két ilyen felimserés: gyenge kezdés után erős visszaesés)

Természetesen csak a minél hitelesebb és teljesebb asszimiláció kedvéért meg kell rendszeresen látogatnom a helyi H&M-et, szigorúan azért, hogy az echte svéd biciklimen tényleg totálisan rejtve maradhasson turista mivoltom (amíg a magas ülésű biciklin tekerek, a magasságom sem árulja el betolakodó voltomat). Rendelkezem már helyben szokásos pulóverrel, nadrággal stbstb, azt azonban nem tudom vállalni, hogy igazi helybeli módjára strandpapucsban, rövidgatyában adjam elő magam, hiszen a 21 fok, 40 km/h-s szél nem baráti...

Az időjárás ellentmond minden logikai és fizikai törvénynek, már sztoikus nyugalommal tűröm, hogy minden spekuláció, weather forecast, auspicium folyamatos vizslatása ellenére is minden nap pont annak ellenkező időjárás alakul majd, mint amire számítok. Az eső ellen már esőkabáttal ÉS esernyővel együttesen védekezem, igaz, teljesen hasztalanul; ha pedig a hirtelen a semmiből támadt 28 fokban elkezdem levetni a rajtam lévő 6 réteg ruha tetejét, másnapra biztos a megfázás.

Ma Hans bácsi egy-két szívből jövő svéd szitkozódás röptetése kíséretében megbütykölte a fűtési rendszert, így most már nem is kell több ikea dizájn-generáció paplanrétegei alá ásnom magam, ha helytülő életmódot választok. Botor lakótársaim bezzeg egy szál takaró alatt alszanak, papucsban mászkálnak hetykén, s a hajszárítót csak elbeszélésekből ismerik -- nyilván mindegyiket le is döntötte már a lábáról egy izmos megfázás. Így szabadjára engedhettem a bennem lakó tábori gyógyszerészt, aki teletömte mindegyiket C-vitaminnal, aspirinnel, rájuk tukmálta a kis útihajszárítóm és anyailag lebeszélte őket a kis nyári ruha viseléséről a 15 fokban.
Ezek után nyugtázhattam, hogy a sikeres kúráknak köszönhetően nekem már nem jut semmiféle gyógyszer, ha esetleg rést talál az immunpajzsomon valami kórság. Hát igen, az altruizmus evolúciós előnye összetett dolog, de én hiszek benne... :)

Ha szerencsém van, esténként Maggie főz valami csodálatos, addig totálisan ismeretlen vacsorafogást, aminek alapanyagai beazonosításához is már a google translatort és a wikipédiát kell bevetnem. Pl. még nem volt szerencsém a quinoahoz, különböző fantázianevű olivabogyókhoz és furcsa színű borecetekhez.
Mielőtt édesanyám, vagy más, engem ismerni vélő személyek itt arra gyanakodnának, hogy én aljasul szedem lakótársnőm tevékenységének hasznait, le kell szögezzem, hogy cserébe a szeletelés slavery workjét önként s dalolva, igen magas fokon (és igen gyakran) űzöm!

Már én is túl vagyok az első eltökélt főzési kísérleten, mondjuk úgy, elégséges eredménnyel. Az objetív értékelés tőlem származik, mást nem engedtem az események közelébe.

Este levezetőedzés. A birtok egyedül említhető negatívuma: a házban boldogan keringő apró legyek tucatja. De sebaj, mivel én A Nagy Szúnyogölő lánya vagyok, így egy kiváló minőségű célszerszámmal fáradhatatlanul irtom őket esténként, édesapámtól tanult mozdulatokkal (megsúgom a titkot: merev könyök - laza csukló).
A megfeszített koncentrációt (tenemlátszdeénfigyellek), megnövekedett adrenalinszint kíséri (csakazértislecsaplak-ígyni'), majd néhány gyors szökellés és a nyújtózó mozdulatok -- valamint ezek végelenszámú ismétlődése. Alig várom a telet, amikor végső és elsöprő győzelmet aratok felettük!

Végre eljött a pillanat, amikor a skype és egyéb netigényes szórakozások is elérhető közelségbe kerülnek, hiszen ma varázsoltunk kábelt, wifi routert és per pillanat csodás szélessávon érintkezhetem a nagyvilággal!!!!

Így most már menthetetlenül beleszerettünk kis farmunkba, mert nincs hiányunk semmiben sem. Ha mégis van néha (ahogy azt ma reggel is kitaláltuk: ebédhez való hozzávalókban volt hiányérzetünk), akkor 4 km-re már ott is van a szupermarket! Mily jó! (egyébként nem az, nagy szívás volt a mai önkéntes extra kiruccanás, szóval tanulság, hogy csak hazaútban vásárolunk, nincs az a hozzávaló, ami megér 8 km küzdelmet a skandináv szembeszéllel... )

Végre sort kerítettünk az első nagymosásra is, nagy ikea-zacskókkal kisétáltunk a műúton a szomszédos épületek egyikében tartózkodó mosókonyhába, ahol kiderült, hogy ezt a gépet több kommuna lakói is használják, ezért kérem itt szigorú előjegyzési rendszer működik egy viseletes falinaptár formájában!
A mosás ismét társasági eseménnyé lett életünkben, mint az szebb történelmi időkben a patakparton volt szokásos, hiszen a mosó- és szárítógép miatti többfordulós mosás idején a legkülönfélébb farmszomszédokkal találkozni.

Azért az időjárással folytatott szélmalom-harcom néha elrontja széles jókedvem...
Tegnap az első biciklivel megtett hazautamon nem eláztam, hanem egész egyszerűen halmazállapot-változáson mentem keresztül, kiütéses győzelmet aratott a skandináv időjárás felettem, egyszerűen lemosott a vázról. Mondani sem kell, hogy egész nap 30 fok volt és csodaszép napsütés, de egyszer csak elborult minden, és a ruháim azóta sem száradtak meg. Azért egy kis pálinkával megvigasztaltuk magunkat Maggievel, akit még nálam is alkalmatlanabb ruházatban ért a hazaút és annak minden bája: kis balerinacipőben és nyári ruhácskában + széldzsekiben... Az az érdekes, hogy ettől függetlenül nem jártam ám számottevően én sem jobban.

Ma azt hittem, már túl vagyok a legrosszabbon, ami az időjárási tüneményeket illeti, de kiderült, hogy tudnak még újat mutatni : olyan szél fúj itt két napja, ami új értelmet ad a légmozgás fogalmának. A városba szerencsére hátszéllel utazunk -- a szó szoros értelmében tényleg nem is kell tekerni jóformán a város határáig. Hát hazafelé, a szembeszélben már csak Bach cselló szvit CDjének segítségével őriztem meg az ép elmémet. Célom holnap szintidőt javítani az eddigi 30 percről, azaz legalább egy Bach G-dúr preludiumnyi időt le kellene faragni a menetidőből... hogy azt már végre az ágyamon elnyújtózva hallgathassam. (ha már cselló híján nem tudom ténylegesen gyakorolni, fejben igyekszem :))

Be kell valljam, minden testrészem fáj, de leginkább a karjaim, mert menetirányba kell folyton erőszakolni Crescent-et, ami önszántából mindig persze a tormaföldön, árokban vagy egyéb nemkívánatos helyeken kötne ki velem együtt a széliránytól függően.
Azért a naplemente, amit félóráig szélesvásznon élvezhettünk, kárpótolt sok mindenért, hiszen a fenenagy alföldön semmi sem akadályozta a kilátást (azon tényezőtől eltekintve, hogy a szembeszél napszemüvegen keresztül is megtalálja az utat a szemgolyókig, átmenetileg blokkolva a gyönyörködni vágyók látását)

No, most végre eljött a pillanat, hogy hátradőlhessek gyönyörűen piros székemben és élvezhessem a látványt, amit frissen összetákolt szobácskám nyújt. (és végre ezen irodalmi mozdulatnál nem esik darabokra az a bizonyos csodálatos IKEA szék -- merthogy volt már ilyen szabotázsakciója is)

A szobám a nappaliból lett átalakítva (az átalakítás folyamata mondjuk úgy, hogy in progress, mert az ezermester házibácsi -- echte kedves-aranyos szikár svéd hózentróglis, kockásinges, kopottfarmernadrágos fajta, polgári nevén Hans, aki családtagjainál is jelképesebb angoltudással rendelkezik -- még nem tudott pl. ajtót szerelni a szobámra, így a valahai nappali jellegzetességeit még igencsak magán viseli.
De egy csodálatos fehér lappal rendelkező, ám piroslábú asztallal, és egy piros irodai forgósszékkel azért már én is belerondítottam a tájba, amit eddig a falon függő páva motívumos szőttesek uraltak. Egy bőrszófát is sikerült örökölnöm, csak, hogy ne kelljen mindig panaszkodnom. A hely tartozéka egy gondosan elültetett műborostyán, aminek társul vettem egy piros kaspót és bele egy még pirosabb növényt. Sőt van dohányzóasztalom és egy csodálatosan világoskék ruhásszekrényem is, akinek ez már a sokadik esélye arra, hogy megmutassa, mire is képes egy régi fabútor (hiszen csak az én könyörgésemre halászta le a padlásról Hans bácsi. Igaz, akkor még nem tudtam, milyen is az a szekrény, amiről beszélünk és amiért én folyamatosan agitáltam :))
Hans bácsi leleményének köszönhetem az ágyam is: gáláns egyszerűséggel kettéfűrészelte a szomszéd szoba emeletes ágyát.

Egy nagy baj volt csak: kiderült, hogy a vastag falak szinte teljesen blokkolják a mobilneteinket, ami 3 kóros netfüggő esetében igencsak nagy baj. (az udvaron az adás természetesen hibátlan, de a következő hónapokban meglehetősen nyűgös lesz az udvarról böngészni) Összeült a válságstáb, rájöttünk, hogy ez így a tanulás és munka netfüggése miatt tarthatatlan lesz, holnap akár addig is elmegyünk az alkudozásban, hogy ha házinénink nem segít vezetékes net előteremtésében, akkor nem írjuk alá holnap a szerződést és ha kell, továbbköltözünk stbstb. Ez már akkor sem hangzott túl hitelesnek, mert pl. én a válságmeeting alatt bőszen csavaroztam össze-vissza az asztalomat, miközben elképzelni sem tudtam, hogy azt a rengeteg cuccot, amit sikerült ma nem kis logisztikai kihívások árán a farmra koncentrálni, mégis hogyan (mivel?!, mennyiért?!, és egyáltalán minek?) is fogjuk mi egy héten belül máshova szállítani.
De a legnagyobb baj az volt a tervvel, hogy mihelyt kimentünk vacsit csinálni a konyhába, amelynek ablaka alatt édeni nyugalomban aludtak összegömbölyödve kedves jó birkáink, és csillogott a frissen összeszerelt állvány, és a nagyonsötétkék kukánk cinkosan harmonizált az ugyanolyan színű kék ülőpárnákkal a fenyőfa sarok-ülőgarnitúrán -- szóval akkor éreztük, hogy innen nem lehet elköltözni. A paradicsomból ki lehet űzetni, de azt önként elhagyni nem lehet.

Szóval holnap ráállunk a net projektre, ezért sajnos a webkamerás idegenvezetést a házon belül el kell még napolni feltehetően, de a majorságot azért meg tudom majd mutatni még sötétedés előtt a héten!
Holnap de-du beveszem magam az egyetemre, így onnan majd támadok skypeon -- figyelem!


"You gonna drive?" "No".
 "You?" "No."
 "So you?" "öööhhmm.... yeah, exactly"
                                             /motto/

1. Alapvetően nem vezetek akkor, ha nyilvánvalóan esik vagy esni fog az eső. 2. Kis piros suzukinknál nagyobb autót szigorúan csak az anyósülés felől közelítek meg. 3. Nem családi tulajdonú autót alapvetően nem vezetek, csak külön ismételt, megalapozottnak tűnő felszólításra. 4. Autópályán nem megyünk, mert aki nem tud annyival menni, mint amennyivel ajánlott, az ássa el magát.
Ezek azok az elvek, amelyek a mai napon szépen sorban feladásra kerültek, mivel is sikerült egy bazi nagy volvot kapnom a kajánul vigyorgó benzinkutastól (műértők kedvéért: Volvo V50). Természetesen autópályák sokaságán tévedtük végig magunkat, mire eljutottunk a malmöi Ikeába, ahonnan a farm felé tartva olyan esőt kaptam ajándékba, ami alatt az őslakosok is 60-nal mentek az autópályán.
Mondanom sem kell, hogy mihelyt megérkeztünk aznap már a sokadik forduló végén a farmra, mesebeli napsütést produkált a skandináv klíma, kizárólag az én idegesítésemre. Pillanatok alatt 30 fok, vakító fény, fantasztikus illatok -- mihelyt ismét közlekednem illetve cipekednem kellett, gond nélkül el kezdett zuhogni. (Lassan kezdem személyeskedésnek venni az időjárás húzásait.)

Sajnos holnap reggel vissza kell vigyem böhöm kis kocsimat, és folytatódik a fapados biciklis élet :S