Erasmus på Lunds Universitetet

Lehet, hogy túl sokszor forgattam buzgalmamban a Petőfi-összest még anno szépemlékű kisiskolás éveimben, vagy épp egy harmadrangú, megnemértett impresszionista festő voltam előző életemben, amikor is csak felhőket találtam jónak festeni, amíg éhen nem haltam egy holdfényes nyáréjszakán... Más magyarázatot már nem tudok találni arra, hogy miért kötnek le teljesen még mindig, hetek óta az itt, a közelben születő felhők. Naponta átalogsan 2X20 percet töltök aktív felhő-figyeléssel, ami nem a legfeszültebb sport a világon, de mégsem sikerült megunnom (bár az is lehet, hogy csak a hihetetlenül alacsonyan hömpölygő felhők nyomják le ennyire az ingerküszöböm).

Ígérem, rövid lesz a felhők természetrajza, de ígérje meg mindenki, kezét a szívére téve, hogy legközelebb nem délre utazik, ha kitör a kontinentális nyár, várost nem néz, tengerben nem ázik, hanem csakis észak(nyugat) felé tart, hogy megnézze, hogyan dagadnak a -később bárányszerűvé szelídülő- felhők jóllakott elefánt-méretűre, és hogyan próbálnak elrugaszkodni és fennmaradni az égen. Sajnálatos, hogy nem minden dagadék felhőnek sikerül ez elsőre, mert ekkor rögtön visszahull az ember nyakába eső formájában, és hát próbálkozik még egyszer.

Itt még az az elcsépelt, rajzfilmekből ismert jelenet is megesik, hogy az ember vakító napsütésben teker -- arcán letörölhetetlen mosoly (már csak a szembeszél miatt is fixálódik), szívében halk remény, hogy igen, ma nem fog esni, hiszen sehol egy felhő, oh, milyen jó, gondolja, hogy bátor volt ma reggel és fel merte venni kiscipőjét, hogy az emberek ma ne lássák rajta, hogy most mászott át a bárányokon, higgyék csak őt civilizált, urbánus lénynek -- és igen, ekkor észreveszi az aszfalton az árnyékot, annak az egy (1) darab szürke ocsmányságnak az árnyát, amely --igen, biztos benne, hogy jól látta-- még a 90 fokos kanyarban is hűen követi, nem előzi meg, le nem marad, csak úszik tohonyán felette befelé a város felé, és mindeközben tesz a fejére a szó szoros értelmében. Persze a szikrázó napsütés ettől még mindenhol uralkodik, leszámítva azt a pár négyzetmétert, ami a bicikli mozgásterét jelenti, emberünk -még mindig napszemüvegben pislogva- próbálja felfogni a jelenség értelmét, mindhiába.

Az időjárással egyébként már békét kötöttem, hisz skizofrén szegény, egyik pillanatról a másikra csak úgy elborul (az elméje), bizonyára nem tehet róla.
 

A történet-orinetált Olvasóim kedvéért mesélek olyat is, amely valami cselekményt is tartalmaz nyomokban a szobati tengerparti kirándulásunk kapcsán. Fotóriportot lásd itt. A riport rész a szokások szerint a képek megjegyzései alatt bújik meg.

Vasárnap a teljes idill jegyében telt, bár sok eseményről nem tudok beszámolni, mert félnapos elfoglaltságot jelent errefelé egy bevásárlás a vasárnapi ebédhez, amelyet kedves dánomnak, Kennethnek és időközben átmenetileg 4 fősre duzzadt háztartásunk számára készítettem (Anne barátja, Robert is itt volt 4 napig). Őrizzük meg nyugalmunkat, csak egy spaghettit főztem, amit pestoval, rengeteg olivabogyóval és mégtöbb salátával fogyasztottunk. El nem múló köszönet Kennethnek a 3 üveges vöröbor-ellátmányért, amellyel kimentett a svéd bortalan vacsorák és ebédek mocsarából. Mindezért a Koppenhága-farm közötti vonat majd busz úton még a skandináv közmegegyezésen alapuló sztereotip dán-szerepet (azaz a mattalkoholistát) is magára vállalta -- így egy szál kabátban, borosüvegeket zörgetve a hóna alatt érkezett meg hozzánk.

Ebből kettő természetesen még várja a méltó alkalmat illetve a váltócsapatok beérkezését, addig ott pöffeszkednek a bortartó-rekeszeinkben (amelyet feltehetően még a szeszkészletekre nézve kedvezőbb időkben építettek be a konyhabútorba).

Az idő mostanában egyébként csodás (tfh eltekintünk a konstans eső-komponenstől -a második hatványon- az egyenletben). A természet egyik legironikusabb húzása, hogy a skandináv nyár a világ leggyönyörűbb dolgainak egyike, és erre -mint minden csoda- pont három napig tart. Ma épp az egyik ilyen kitüntetett nap van: egy szál pólóban és napszemüvegben ülök a lépcsőn, miközben e sorokat írom (és félszemmel figyelem a bárányok allokálását az őszi szállásukra, amely nem az ablakunk alatt lesz sajna, ám oda lovakat kapunk nemsokára kárpótlásul, ha jól vettem ki Hans bácsi tőszavaiból).
 

Kedves Mindenkim!

Tényleg nem akartam blogot írni, a személyeskedés e formájával elvi problémáim voltak/vannak, most azonban leküzdve velem született félénkségem és introvertáltságom, mégis rávettem magam, hogy ne körlevelekkel fárasszak mindenkit, hanem linkekkel!
(Az első bejegyzések - a legfrissebbtől eltekintve - a köremailekben hazaküldött leveleim, így, aki azokat olvasta, semmi újat nem talál majd)

Sajnos nem értek a blogszerkesztéshez, sajnálom is rá az időt és az energiát, ezért sajnos csodálatraméltó bookline-zöld színben pompázik, amit nem tudok átállítani. Sebaj, ez a szín az, amelyik egyáltalán nem jellemző e tájra, tehát mondhatni majdnem meg is felel a célnak! :)

Az egész históra smörgås (ejtsd: szmörgosz) név alatt fut a részemről, ami nem feltétlenül a kényszeres rejtőzködési szándékom eredménye, ám az elsőnek megtanult -és azóta is- kedvenc svéd szavam. (Költői jelentése: szendvics. Költőisége akkor mutatkozik meg, amikor az ember találkozik azzal, amit a helyi konyha szendvics alatt ért :)

A svédek egyik vesszőparipája, hogy a csalás, puskázás, plagizálás minden formájától szívből undorodnak, ezért hát irtanák is, ahogy erejükből telik az "international" címkével ellátott diákok körében is, akik sajnos nem minden esetben érzik át e küldetés fontosságát. Az átnevelés keretében rendszeresen fenyegetnek minket, hogy akit plagizáláson vagy vizsgán csaláson érnek, az a svéd jog szerint fog felelni magas presztízsű bírói fórumok előtt. (A helyzet komolysága fokozása érdekében senki, soha nem tér ki arra, hogy concretice mire is kell számítani, ha az ember egyszer csak "would be punished under the swedish law")
De mivel én félem a svéd jogszabályokat, az etikát és a közmorált valamint egyéb íratlan nemes szabályokat, itt és most rögzítenem kell blogom alcímének "szellemi tulajdonosát", dr. Sulyok Mártont. (pontos forrásmegjelölés plágium-perben döntő bizonyíték a javamra, just in case)

Sajnos nem tudok felelősséget vállalni a blog színvonaláért minőség és mennyiség tekintetében sem, de remélem, néha sikerül mosolyt varázsolnom az Olvasók arcára, és hátha sikerül szavakba gyömöszölnöm a dél-svédországi Skane tartomány csodáit. Az egyik elvitathatatlan érdeme e vidéknek, hogy gyermekkorom kedvenc mesehősét (aki még a svéd 20 koronás bankjegyre is "felverekedte" magát), Nils Holgerssont innen repítették el a vadludak Északra. Amennyiben büdzsém engedi, én is igyekszem majd követni őket, ha nem, hát itt maradok -- itt sem lehet okom panaszra:)

No hát lassan beindulnak a dolgos hétköznapok, amelyek az elmaradhatatlan, kissé vízízű kávéval indulnak, konyhában-elmélelkedéssel (birkameditáció:) folytatódnak, majd jön az első katarzis: a városba való bejutás bicikliháton.

A városka tele van eldugott piacokkal, ami különösen kedves dolog, mert így az első alma-adaghoz egy elegáns bicikliletámasztás révén is hozzá lehet jutni, nem kell hűtőpultokat kerülgetni, és főleg nincs kasszánál sorban állás - tehát maga a praktikum és esztétikum egyidejű megtestesülése.

Lassan kezdődik az egyetem is, ennek apropóján ma informálódtam órarendemet illetően. Ekkor meglepődve tapasztaltam, hogy az összesen felvehető 2 db tantárgyam egyike sem az, amire én eddig számítottam, azon egyszerű oknál fogva, hogy nekem sikerült a tavaszi félév órakínálatából kiválasztanom két szimpatikus tárgyat az elkövetkezendő 5 hónapra -- és ez, nem meglepő módon, nem ment át a bürokratikus gépezeten, hanem be lettem sorolva én is a szürke őszi tantárgyak valamelyikébe.
Eggyel nagyobb baj, hogy az előzetes órarendterv tanúsága szerint egészen sok órát szándékoznak tartani nekem, ami azért már tényleg túlzás. (Egy reggel két ilyen felimserés: gyenge kezdés után erős visszaesés)

Természetesen csak a minél hitelesebb és teljesebb asszimiláció kedvéért meg kell rendszeresen látogatnom a helyi H&M-et, szigorúan azért, hogy az echte svéd biciklimen tényleg totálisan rejtve maradhasson turista mivoltom (amíg a magas ülésű biciklin tekerek, a magasságom sem árulja el betolakodó voltomat). Rendelkezem már helyben szokásos pulóverrel, nadrággal stbstb, azt azonban nem tudom vállalni, hogy igazi helybeli módjára strandpapucsban, rövidgatyában adjam elő magam, hiszen a 21 fok, 40 km/h-s szél nem baráti...

Az időjárás ellentmond minden logikai és fizikai törvénynek, már sztoikus nyugalommal tűröm, hogy minden spekuláció, weather forecast, auspicium folyamatos vizslatása ellenére is minden nap pont annak ellenkező időjárás alakul majd, mint amire számítok. Az eső ellen már esőkabáttal ÉS esernyővel együttesen védekezem, igaz, teljesen hasztalanul; ha pedig a hirtelen a semmiből támadt 28 fokban elkezdem levetni a rajtam lévő 6 réteg ruha tetejét, másnapra biztos a megfázás.

Ma Hans bácsi egy-két szívből jövő svéd szitkozódás röptetése kíséretében megbütykölte a fűtési rendszert, így most már nem is kell több ikea dizájn-generáció paplanrétegei alá ásnom magam, ha helytülő életmódot választok. Botor lakótársaim bezzeg egy szál takaró alatt alszanak, papucsban mászkálnak hetykén, s a hajszárítót csak elbeszélésekből ismerik -- nyilván mindegyiket le is döntötte már a lábáról egy izmos megfázás. Így szabadjára engedhettem a bennem lakó tábori gyógyszerészt, aki teletömte mindegyiket C-vitaminnal, aspirinnel, rájuk tukmálta a kis útihajszárítóm és anyailag lebeszélte őket a kis nyári ruha viseléséről a 15 fokban.
Ezek után nyugtázhattam, hogy a sikeres kúráknak köszönhetően nekem már nem jut semmiféle gyógyszer, ha esetleg rést talál az immunpajzsomon valami kórság. Hát igen, az altruizmus evolúciós előnye összetett dolog, de én hiszek benne... :)

Ha szerencsém van, esténként Maggie főz valami csodálatos, addig totálisan ismeretlen vacsorafogást, aminek alapanyagai beazonosításához is már a google translatort és a wikipédiát kell bevetnem. Pl. még nem volt szerencsém a quinoahoz, különböző fantázianevű olivabogyókhoz és furcsa színű borecetekhez.
Mielőtt édesanyám, vagy más, engem ismerni vélő személyek itt arra gyanakodnának, hogy én aljasul szedem lakótársnőm tevékenységének hasznait, le kell szögezzem, hogy cserébe a szeletelés slavery workjét önként s dalolva, igen magas fokon (és igen gyakran) űzöm!

Már én is túl vagyok az első eltökélt főzési kísérleten, mondjuk úgy, elégséges eredménnyel. Az objetív értékelés tőlem származik, mást nem engedtem az események közelébe.

Este levezetőedzés. A birtok egyedül említhető negatívuma: a házban boldogan keringő apró legyek tucatja. De sebaj, mivel én A Nagy Szúnyogölő lánya vagyok, így egy kiváló minőségű célszerszámmal fáradhatatlanul irtom őket esténként, édesapámtól tanult mozdulatokkal (megsúgom a titkot: merev könyök - laza csukló).
A megfeszített koncentrációt (tenemlátszdeénfigyellek), megnövekedett adrenalinszint kíséri (csakazértislecsaplak-ígyni'), majd néhány gyors szökellés és a nyújtózó mozdulatok -- valamint ezek végelenszámú ismétlődése. Alig várom a telet, amikor végső és elsöprő győzelmet aratok felettük!

Végre eljött a pillanat, amikor a skype és egyéb netigényes szórakozások is elérhető közelségbe kerülnek, hiszen ma varázsoltunk kábelt, wifi routert és per pillanat csodás szélessávon érintkezhetem a nagyvilággal!!!!

Így most már menthetetlenül beleszerettünk kis farmunkba, mert nincs hiányunk semmiben sem. Ha mégis van néha (ahogy azt ma reggel is kitaláltuk: ebédhez való hozzávalókban volt hiányérzetünk), akkor 4 km-re már ott is van a szupermarket! Mily jó! (egyébként nem az, nagy szívás volt a mai önkéntes extra kiruccanás, szóval tanulság, hogy csak hazaútban vásárolunk, nincs az a hozzávaló, ami megér 8 km küzdelmet a skandináv szembeszéllel... )

Végre sort kerítettünk az első nagymosásra is, nagy ikea-zacskókkal kisétáltunk a műúton a szomszédos épületek egyikében tartózkodó mosókonyhába, ahol kiderült, hogy ezt a gépet több kommuna lakói is használják, ezért kérem itt szigorú előjegyzési rendszer működik egy viseletes falinaptár formájában!
A mosás ismét társasági eseménnyé lett életünkben, mint az szebb történelmi időkben a patakparton volt szokásos, hiszen a mosó- és szárítógép miatti többfordulós mosás idején a legkülönfélébb farmszomszédokkal találkozni.

Azért az időjárással folytatott szélmalom-harcom néha elrontja széles jókedvem...
Tegnap az első biciklivel megtett hazautamon nem eláztam, hanem egész egyszerűen halmazállapot-változáson mentem keresztül, kiütéses győzelmet aratott a skandináv időjárás felettem, egyszerűen lemosott a vázról. Mondani sem kell, hogy egész nap 30 fok volt és csodaszép napsütés, de egyszer csak elborult minden, és a ruháim azóta sem száradtak meg. Azért egy kis pálinkával megvigasztaltuk magunkat Maggievel, akit még nálam is alkalmatlanabb ruházatban ért a hazaút és annak minden bája: kis balerinacipőben és nyári ruhácskában + széldzsekiben... Az az érdekes, hogy ettől függetlenül nem jártam ám számottevően én sem jobban.

Ma azt hittem, már túl vagyok a legrosszabbon, ami az időjárási tüneményeket illeti, de kiderült, hogy tudnak még újat mutatni : olyan szél fúj itt két napja, ami új értelmet ad a légmozgás fogalmának. A városba szerencsére hátszéllel utazunk -- a szó szoros értelmében tényleg nem is kell tekerni jóformán a város határáig. Hát hazafelé, a szembeszélben már csak Bach cselló szvit CDjének segítségével őriztem meg az ép elmémet. Célom holnap szintidőt javítani az eddigi 30 percről, azaz legalább egy Bach G-dúr preludiumnyi időt le kellene faragni a menetidőből... hogy azt már végre az ágyamon elnyújtózva hallgathassam. (ha már cselló híján nem tudom ténylegesen gyakorolni, fejben igyekszem :))

Be kell valljam, minden testrészem fáj, de leginkább a karjaim, mert menetirányba kell folyton erőszakolni Crescent-et, ami önszántából mindig persze a tormaföldön, árokban vagy egyéb nemkívánatos helyeken kötne ki velem együtt a széliránytól függően.
Azért a naplemente, amit félóráig szélesvásznon élvezhettünk, kárpótolt sok mindenért, hiszen a fenenagy alföldön semmi sem akadályozta a kilátást (azon tényezőtől eltekintve, hogy a szembeszél napszemüvegen keresztül is megtalálja az utat a szemgolyókig, átmenetileg blokkolva a gyönyörködni vágyók látását)

No, most végre eljött a pillanat, hogy hátradőlhessek gyönyörűen piros székemben és élvezhessem a látványt, amit frissen összetákolt szobácskám nyújt. (és végre ezen irodalmi mozdulatnál nem esik darabokra az a bizonyos csodálatos IKEA szék -- merthogy volt már ilyen szabotázsakciója is)

A szobám a nappaliból lett átalakítva (az átalakítás folyamata mondjuk úgy, hogy in progress, mert az ezermester házibácsi -- echte kedves-aranyos szikár svéd hózentróglis, kockásinges, kopottfarmernadrágos fajta, polgári nevén Hans, aki családtagjainál is jelképesebb angoltudással rendelkezik -- még nem tudott pl. ajtót szerelni a szobámra, így a valahai nappali jellegzetességeit még igencsak magán viseli.
De egy csodálatos fehér lappal rendelkező, ám piroslábú asztallal, és egy piros irodai forgósszékkel azért már én is belerondítottam a tájba, amit eddig a falon függő páva motívumos szőttesek uraltak. Egy bőrszófát is sikerült örökölnöm, csak, hogy ne kelljen mindig panaszkodnom. A hely tartozéka egy gondosan elültetett műborostyán, aminek társul vettem egy piros kaspót és bele egy még pirosabb növényt. Sőt van dohányzóasztalom és egy csodálatosan világoskék ruhásszekrényem is, akinek ez már a sokadik esélye arra, hogy megmutassa, mire is képes egy régi fabútor (hiszen csak az én könyörgésemre halászta le a padlásról Hans bácsi. Igaz, akkor még nem tudtam, milyen is az a szekrény, amiről beszélünk és amiért én folyamatosan agitáltam :))
Hans bácsi leleményének köszönhetem az ágyam is: gáláns egyszerűséggel kettéfűrészelte a szomszéd szoba emeletes ágyát.

Egy nagy baj volt csak: kiderült, hogy a vastag falak szinte teljesen blokkolják a mobilneteinket, ami 3 kóros netfüggő esetében igencsak nagy baj. (az udvaron az adás természetesen hibátlan, de a következő hónapokban meglehetősen nyűgös lesz az udvarról böngészni) Összeült a válságstáb, rájöttünk, hogy ez így a tanulás és munka netfüggése miatt tarthatatlan lesz, holnap akár addig is elmegyünk az alkudozásban, hogy ha házinénink nem segít vezetékes net előteremtésében, akkor nem írjuk alá holnap a szerződést és ha kell, továbbköltözünk stbstb. Ez már akkor sem hangzott túl hitelesnek, mert pl. én a válságmeeting alatt bőszen csavaroztam össze-vissza az asztalomat, miközben elképzelni sem tudtam, hogy azt a rengeteg cuccot, amit sikerült ma nem kis logisztikai kihívások árán a farmra koncentrálni, mégis hogyan (mivel?!, mennyiért?!, és egyáltalán minek?) is fogjuk mi egy héten belül máshova szállítani.
De a legnagyobb baj az volt a tervvel, hogy mihelyt kimentünk vacsit csinálni a konyhába, amelynek ablaka alatt édeni nyugalomban aludtak összegömbölyödve kedves jó birkáink, és csillogott a frissen összeszerelt állvány, és a nagyonsötétkék kukánk cinkosan harmonizált az ugyanolyan színű kék ülőpárnákkal a fenyőfa sarok-ülőgarnitúrán -- szóval akkor éreztük, hogy innen nem lehet elköltözni. A paradicsomból ki lehet űzetni, de azt önként elhagyni nem lehet.

Szóval holnap ráállunk a net projektre, ezért sajnos a webkamerás idegenvezetést a házon belül el kell még napolni feltehetően, de a majorságot azért meg tudom majd mutatni még sötétedés előtt a héten!
Holnap de-du beveszem magam az egyetemre, így onnan majd támadok skypeon -- figyelem!


"You gonna drive?" "No".
 "You?" "No."
 "So you?" "öööhhmm.... yeah, exactly"
                                             /motto/

1. Alapvetően nem vezetek akkor, ha nyilvánvalóan esik vagy esni fog az eső. 2. Kis piros suzukinknál nagyobb autót szigorúan csak az anyósülés felől közelítek meg. 3. Nem családi tulajdonú autót alapvetően nem vezetek, csak külön ismételt, megalapozottnak tűnő felszólításra. 4. Autópályán nem megyünk, mert aki nem tud annyival menni, mint amennyivel ajánlott, az ássa el magát.
Ezek azok az elvek, amelyek a mai napon szépen sorban feladásra kerültek, mivel is sikerült egy bazi nagy volvot kapnom a kajánul vigyorgó benzinkutastól (műértők kedvéért: Volvo V50). Természetesen autópályák sokaságán tévedtük végig magunkat, mire eljutottunk a malmöi Ikeába, ahonnan a farm felé tartva olyan esőt kaptam ajándékba, ami alatt az őslakosok is 60-nal mentek az autópályán.
Mondanom sem kell, hogy mihelyt megérkeztünk aznap már a sokadik forduló végén a farmra, mesebeli napsütést produkált a skandináv klíma, kizárólag az én idegesítésemre. Pillanatok alatt 30 fok, vakító fény, fantasztikus illatok -- mihelyt ismét közlekednem illetve cipekednem kellett, gond nélkül el kezdett zuhogni. (Lassan kezdem személyeskedésnek venni az időjárás húzásait.)

Sajnos holnap reggel vissza kell vigyem böhöm kis kocsimat, és folytatódik a fapados biciklis élet :S

Tegnap megtaláltam a valaha látott legszabályosabb mosoly birtokosát. Bár inkább ő talált meg engem, merthogy egy olasz lánykához tartozik, aki ugyebár genetikai kódjából fakadóan késett a svédóráról, és így keveredett a mellettem lévő uccsó üres helyre. Rosa az angol nyelvvel sajátos viszonyt ápol, mert egyáltalán nincs jellegzetes mediterrán akcentusa, amit egy olasz principessa szájából hallgatni szinte természetellenes tapasztalás.
Ami még megdöbbentő, hogy az egész erasmus let's-have-fun-take-it-easy tömegben az első és utolsó ember, akinek van humora. Méghozzá igen jó! Fény az alagút végén!
Itt ugyanis mindenki bugyután mosolyog mindenkire, erőltetetten ismerkedni próbál az arra abszolút igényt nem tartó emberekkel is.
Egy baj van Rosaval, hogy matematikus, így a buta jogászok között nem tud majd kihúzni a sznobizmus és unalom süppedő mocsarából.
Sajnos azok eléggé reménytelen és vérszegény arcoknak tűntek. Milyen jó, hogy csak egy-két órám lesz velük a héten.

Úgy tűnik, a mindent eldöntő IKEA túrához kocsit kell bérelnünk, hogy onnan minden szívünk vágyát (plusz egyenként 40 kg-s csomagjainkat a szállásról, plusz hathavi hidegélelmet a legközelebbi szupermarketből) kiszállíthassunk az uradalmi majorságunkba. Ezzel egy gond van: Anne nem vezetett évek óta és akkor sem jól, Maggie sem, de ő legalább akkor is csak automataváltósat, így a sebességváltót nem ismeri, de készséggel vállalta, hogy magyarázzuk el neki nyugodtan a rendszer lényegét, mert -by the way- igen érdekli. Szóval úgy néz ki, én nyertem a jogot, hogy Malmö IKEA - Lund - Farm útvonalon közlekedő járatot kormányozzam.
Úgyhogy ma meg is néztük a helyi felhozatalt: holnap reggel 9-kor egy csodaszép Volvot vihetünk el az élménytúrára :D
A svédek biztonságosan közlekednek (rólam ne is beszéljünk -- Szemtanúk, kéretik helyeselni, vagy hallgatni:), a helyi rendőrrel (Patrik, the policeman) pedig már úgyis familiáris viszonyba kerültünk (likeoltuk is már a facebook csoportját (!) merthogy olyan is van neki -- no a svéd rendőrség az profi, el kell ismerni, majd egyszer arról is írok:))
(Krisztim, azért pár imát ha elrebegsz a járókelők, útitársak ill. a saját magam épségéért ill. rosszabb esetben lelki üdvéért, azért abból baj nem lehet... Just in case:)

 

Nem sokkal az után, hogy lassan teljes bizonyossággal diagnosztizálni kezdtem magamon a mániás depresszió jeleit (épp a depresszív szakaszban) és pár órával az után, hogy rengeteg pénzért egy csodaszép türkiz színű, ősöreg kerékpárra tettem szert (lámpákat és zárat azért sikerült ráalkudni az arab potentáttól), egyszer csak azon kaptam magam, hogy átcsapott a kedélyállapotom a mániás szakaszba, amiért is hirtelen az alábbi farm büszke társbérlőjévé váltam:

http://maps.google.de/maps/ms?ie=UTF8&t=h&hl=de&msa=0&msid=114325478569774082512.00048e30b111bb4ff9d09&z=13

Our Home felirat jelzi IT guru berlini lakótársnőm jóvoltából a helyet. A svéd alföld közepén van, a tulajok a szomszéd, bordó házban laknak, spárgát és feltehetően más dolgokat is termesztenek és kedves, de távolságtartó szöszi svédek, akik meglepően törik az angolt. A tulajdonoshölgy távolságtartását akkor sikerült megzavarni, amikor a párhetes kismacskák láttán egymás bugyuta hangjaira licitálva próbáltuk azokat kihalászni a veteményesből.
Ekkor kevésbé faarccal közölte, hogy "I like it", amit akár a macskáira is vonatkozhatott, mert az ezt zavartan kifejtő mondatokból nem igazán jött át, hogy miért is lájkol minket, de mindenesetre mi örömmel fogadtuk az érzelemkitörését.

Látszik a térképen egy csodaszép fasor, az vezet be a farmra, leírhatatlanul szép most élőben. A házban 3 szoba van és egy kicsi, de nagyon jól felszerelt és kedves fa-konyha. Ebben a házban laktak a tulajék friss házasként, de már kb 60 éve áll. A férj e farmon született, a szülei is itt élték le az életüket, a családias légkör érződik is, ezért nem lehetett nem beleszeretni...

Egy pikantériája van, hogy a mosógép az észak felé vezető út mentén fekvő kis fehér házacskában van, tehát a szennyessel és a tiszta ruhával lehet majd végigszambázni az istállókon :))

A ház gyalog 15 perc a 4sávos úttól, ahol a busz is jár Lund felé. Biciklivel elvileg 30 percen belül meg lehet majd oldani a kb 8 kmes távot. A biciklim elszállítom majd a vasárnapi költözéskor a farmra, és akkor 4 perc alatt kitekerek a buszhoz, ha nagyon esik az eső (ami minden második napot jelenti kb:)

Az ablakom alatt kövér barna bárányok bégetnek, és ha nem csapatom magam agyon a villanypásztorral, kellemesen el lehet társalogni velük miközben vakargattatják a buksi fejüket:)
14 macska mászkál a ház körül, a lovak a házunkkal szemben lévő istállóban lesznek, momentán "summer holiday"-üket töltik, ami nem tudom mi lehet, de érdekelne:))

A tenger nincs messze, mint az látszik is a térképen, állítja a tulaj, hogy van egy csomó szauna a partnál és ők télen is fürdenek benne -- a michigani hidegvérű Maggievel elhatároztuk, hogy kerül amibe kerül, kipróbáljuk. (Maggie túlélési esélyei azért jobbnak tűnnek, ő akkor is rövid nyári ruhában, kiscipőben harisnya nélkül mászkál, amikor én már sálban, kabátban, és esőkabátban igyekszem létezni)
A tenger közelségét a google maps híján egyébként csak a sirályokból tudnám, mert sajnos nem látszik el a farmig.

Szóval mindent egybe vetve a hatalmas téli sötétségben feltehetően sokszor el kell majd mantráznom magamban, hogy ez a legjobb dolog, ami történhetett velünk, de most még igazán így is gondolom:)  minden csendes és nyugodt és a mai gyönyörű napsütésben egyszerűen nem lehetett arra gondolni, hogy a hihetetlen esőben leázunk a bicikliről mielőtt elérnénk a civilizációt :)

És őszintén szólva nem sok remény látszott arra, hogy találunk valaha is szállást, így a mai depressziós fázisban már lassan azon kaptam magam, hogy azt tervezem, mihez kezdek otthon, ha végül haza kell mennem. Szóval, amikor meggyőztük magunkat, hogy 1)sportolni jó,
2)olcsóbb, mint az eddigiek,
3)egy kis IKEA túrával fel lehet turbózni mindennel és
4)valahogy majd szerzünk gépi meghajtású járművet a bevásárlások utáni csomagcipeléshez -- rögtön ki is vettük és borzasztóan elégedettek voltunk helyzetünkkel.

Boocsánat, mégsem leszek ma online, a helsingborgi szállás maga volt egy külvárosi bevándorlónegyed, ahol tűzlépcsőn kellett volna behatolnom a saját lepukkant szobácskámba, szomszédaim pedig a legváltozatosabb sötétbőrűek lettek volna. Mindezt 400 euróért. Said to be egyetemi szállás, de rajtunk kívül mindenki a közel-keleti bazárokkal, testvérgyilkosokkal és gyerekkereskedőkkel tarthat fenn jogviszonyt legjobb esetben is.

Szóval visszamondtam, homeless lettem, két másik lánnyal egy vendégfogadóban vagyok szintén aranyáron, de legalább együtt keresünk nagyobb házakat Lund környékén.
A michigani és a berlini lányt szintén a gettóból vadásztam le,  véd-és dacszövetséget kötöttünk.

Inkább nem részletezem, helyzetem elég reménytelen.
megyek és igyekszem kitalálni vmit.

A mai fejlemények: