In medias res be kell vallani, Stockholm valóban a „most splendid city in the North”, ahogy Kenneth azt előzőleg állította, ugyanakkor Rosa barátnémnak is igaza volt, aki leginkább azt hangsúlyozta, hogy „it’s very cold… you can’t imagine.” A Gamla Stan (óváros) szűk, girbe-gurba utcácskái, macskaköveivel és magas, mindenféle pasztellszínű házaival akár Toscanaban is lehetne, ha épp nem lenne fagypont körül a hőmérséklet. Sárga, mályva, rózsaszín, halványbordó, zöld, narancs falak, rajtuk kovácsoltvas motívumok, mindenhol cégérek és kötelező kandeláberek lógnak be a hatalmasan magas házak faláról a szűk sikátorokra – már-már giccs. Főleg, hogy mindezt a legszebb őszben élvezhettük, szikrázó-vakító napsütésben. Itt utalnék legújabb kedvenc svéd jazz slágerem címben idézett mondatának (a magukban hangosan olvasók kedvéért kollegiális szeretettel: Óóó-dé-é-ssőnt-né-mitt-Sztokkholm-é-grőőnt) cáfolatára, mert hogy Stockholm nem csak zöldellve szép.
Felhő két napon keresztül egy szál se - meteorológiai szemfényvesztés! (a szó legszorosabb értelmében) Mert valóban, az öröm korai: a nap sugarai pontosan abban a szögben sütnek, ami épp kellemetlenül csiklandozza az ember retináját, védekezzen az bár napszemüveggel, kapucnival, ősi tisztelgős módszerrel illetve gyengébbek háttal fordulással.
A királyságot, mint olyant tapintani lehet a levegőben. Hihetetlen elegancia, hihetetlen méretek (mind kiterjedésben, mint az épületek magasságát tekintve), rendezettség, tekintély, semmi cicoma, csak a kőkemény skandináv téllel is dacolni képes, letisztult és magabiztos építészeti Szépség. Megannyi szigeten terül el a város, mindenhol hidak, no meg vízibusz-járat, valamint tengeri szél és járulékos csodák, mint pl. 10 emeletes tengerjárók.
Kikötői sétány: tornyos, késő középkori kereskedő paloták, zöldellővé korrodálódott tetőkkel, amelyek hatalmasak: 6-7 emeletnyi magasak, vonalzóval húzott tömbökben állnak és engedik, hogy a szél bevágódjon a tömbök közötti kis utcácskákba. Háttérben csendes giccsként őszülő szigetek.
Ismerve és megvallva vészes fotózási hiányosságaim, pár napba beletelik majd, mire összekalapozom a nálam tehetségesebb, elszántabb és megszállottabb camera-zsonglőrök képeit, de mihelyt megvannak, már csak hetek kérdése, hogy feltöltsem őket valahová, és már küldöm is! Addig is tessék bízni bennem, és mindent elhinni szó szerint és/vagy szabadon vizualizálni a leírtakat.
Feltört belőlem a -farmon no meg a 30.000-es Lundban- elnyomott metropolita életérzés, és kénytelen voltam elérzékenyülni, hogy itt Operházak, színházak, Parlamenti Házak – köztük az egyetemes állam- és jogtörténet tanulmányaim óta belém égett Riksdag, amelynek kiemelkedő jogtörténeti jelentőségével nem untatnék itt senkit, azoknak pedig, akiknek szintén első reakciójuk a nosztalgia, őszinte részvétem küldöm – no meg Királyi lak- és egyéb díszhelyek egymást érik.
A kétmilliós városok esetén esetleges kellemetlenségként merülhet fel a tömegnyomor, amely azoban a szokásosan nagyvonalú és tágas svéd várostervezés eme kicsúcsosodásában szóba sem jöhet.
A stockholmi útra Kenneth és Allan, kedves dán barátaim hívtak meg, és a rájuk jellemző lehengerlő előzékenységgel hallani sem akartak arról, hogy a benzinköltségbe beszálljunk, mondván, ők ketten is mindenképp autókáztak volna e csekély oda-vissza 1200 km-en, az amortizációs költségek létét pedig kategorikusan tagadták, így ismét nem sikerült Kenneth-tel szemben pozitívan kijönnöm az évek óta folytatott előzékenységi versenyünkből. Mivel ők Koppenhágából indultak, nekik útba esett a farm Stockholmba menvén, így nálunk aludtak péntek este.
Ezért hát a konyhában próbáltam -hazai terepen- előnyre szert tenni: egy rahedli kanelbullát sütöttem, de mihelyt ezt Kenneth kiszimatolta, visszavágott azzal, hogy leszögezte, ő készíti a vacsorát, és a hozzávalók bevásárlásának lehetőségét is megtagadta tőlem. Udvariassági szkander kezdődött hát munkahelye, a Dán Igazságügyi Minisztérium szponzorálta telefonhívásokon keresztül, hogy ki mit vásárol az útra. Emailekben is rögzítettem, hogy mennyi minden jót halmoztam fel napok alatt kis biciklimmel a szupermarketből, ő megnyugtatott, hogy ezen terményekből akkor nem vesz, de mindennek ellenére 5 zacskó élelmiszerrel állított be. Javíthatatlan, és én meg vesztésre állok... :(
Az 5 órás autóutat Maggievel a hátsó ülésen szinte kómába esve végigaludtuk, igaz, sok mindent nem vesztettünk, mert akármikor felriadtam, ugyanazokat a fenyveseket lehetett látni mindenfelé, emberi lét nyomait az autópályán kívül még véletlenül sem. Kenneth szerint a világ viszont sokat vesztett volna, ha nem alszunk el pánikszerűen 2 perc kocsikázás után, mert a történelem legrosszabb fotóit készítette rólunk, amint csomagok és eledelhalmok közé fészkelődve olyan buzgalommal alszunk, mint akiket ezért a tevékenységért jól megfizetnek.
Egy elővárosi hotelben szálltunk meg, amelynek mottója a quick sleep volt, ennek megfelelően egy elismerésre méltón kicsi, ablaktalan lyuk kinyitására jogosított fel a mágneskártya, amiért viszont meglepően borsos árat kellett fizetni. A hely perverzitása abban állt, hogy a legfontosabb információk között a reggeli időpontjának kezdése (4.30!!) és az a tény szerepelt, miszerint őrizzük meg nyugalmunkat, ágyneműnk organikus alapanyagokból készült. Már régen feladtam a svéd logika fonalának felgöngyölítését, így ez a minotaurusz-adalék már meg sem érintett komolyabban.
Summa summarum a hely csodás, mindenki menjen és nézze meg! Lehetőleg október előtt vagy május után! (És engem is vigyen magával!)
Következő nordic úti célunk Oslo lesz, ez november végén esedékes, hajóval támadunk, az út 1-1 napot vesz igénybe, amelyet feltehetően masszívan a hajó wellness emeletén fogunk tölteni.
