A lehetőség ténylegesen az égből szállt alá rádióhullámok szárnyán, a Telia telefontársaság jóvoltából. Egyik csendes este Maggie egy hívást kapott egy távoli ismerőssvéd idős házaspár vejétől, aki azzal a szemtelenül lehengerlő ajánlattal állt elő, hogy november közepétől szívesen kiadná nekünk az egyik Lund belvárosában található 4. emeleti lakását. Maggie kötelességtudóan csípőből mondott nemet a könnyű élet léha kísértésének, ám a Kísértés egyik jellemző tulajdonsága, hogy kitartó, így az emberünk csak nem tágított és Maggie végső érvére, miszerint ő két barátnője nélkül sehova nem költözik, bedobta az adu ászt: 3 szobás penthouse lakásról beszélünk… És csak hogy jobban üljön a helyén az ajánlat: tekintettel arra, hogy ismerik és szeretik Maggiet, ragaszkodnak a redukált árhoz. Ez volt az a pont, ahol Maggie arcáról egyszerre négyféle, egymásnak totálisan ellentmondó gondolatmenet volt leolvasható (ilyenkor megszólalásig hasonlít kedvenc amerikai rajzfilmhősére, egy beszélő lámára….)
Különösebb lelkiismereti kínok árán elhatároztuk, hogy szép dolog az adott szó, amely kötelezne bennünket landlady felé, hogy egy évig itt maradjunk, de a civilizált élet se rossz, az 5 perces út a lakás és az egyetem között, no meg a 200 m-es közelben lévő szupermarket pedig kifejezetten megható körülmény. De a farm is a szívünkhöz nőtt, ezért megegyeztünk, hogy azért csak megnézzük a lakást, de mindenképp találunk benne kivetnivalót, hogy aztán arra bőszen emlékezve tekerjünk a téli napokon be a városba a farmról. Már a négyemeletes polgári bérház hatalmas kovácsoltvas balkonjai láttán éreztük, hogy nagyítóval kell majd keresni a hibát, amiben megnyugodva visszatérhetünk a birkák közé. Mikor megláttuk a lépcsőházat és az ólomüveg ablakokat, már biztos volt, hogy csak a konyha teljes hiánya és az udvari pottyantós lehetnek megfelelő kizáró okok. Ezen körülmények a csodálatos lakásban pedig sajnos sehogyan sem álltak fenn. Bálteremnyi szobák, még nagyobb nappali, antik bútorok, tükrök és kilátás a városra… Mindez alig többért, mint a farm a csodás környékével és a bónusz csontig hatoló sarki széllel. Ez utóbbi megmérettetett és kevésnek találtatott. Akárcsak mi az elveinkkel folytatott harcban. Szóval költözünk novemberben.
A landladyvel folytatott nem épp lélekemelő színvallást élményét feledve meghívtunk boldog-boldogtalant házavatni. Összesen mintegy 40 ember szabadult ide ki (egyszer még egy 3 hónapos csecsemő is feltűnt, tényleg, ő a boldogok közé tartozott:D ) amit még 3 szoba + konybában sem tudtunk tisztességgel allokálni, ezért a környékre sétálni vittük az embereket több turnusban.
Az volt a megállapodás, hogy mindenki készül valami ennivalóval, ennek megfelelően több tonna sütemény, húsgolyók, saláták, mexikói fogások és egy fél marhaborda foglalta le a konyha nagyobb részét. Ez utóbbit egy ausztrál gyerek kívánta megsütni a konyhában, ami hősi vállalkozás volt tekintettel arra, hogy átlagosan 20 ember taposta egymást a sütikért, ami még úgy is káoszt okozott, hogy rengeteg kistermetű guatemalai és japó volt közöttük, akik közül ketten tesznek csak ki egy átlagos embert.
Egy apró kitérő erejéig itt kell megemlékezzem a Kanelbulla nevezető fahájas tekercsről, amelyhez kozmikus szálak fűznek. A Kanelbullával való első, második majd sokadik találkozás olyan magnetikus erővel bírtak, hogy levetkőztem a hagyományos női szerepek elleni konstans lázadásom egyik utolsó bástyáját, és elhatároztam, hogy sok kedves kis aranybarna kanelbullát sütök a farmavatóra. Már csak azért is itt volt az ideje e salto mortale-nak, merthogy ma úgyis svéd nemzeti ünnep van, a Kanelbulla-nap:) Isten éltesse hát a Kanelbullákat, Fancsikákat és Rékusokat, az utóbbi kettőt születésük napja apropóján!
Tekintve, hogy konyhaművészetem egyszer már eljutott a rántotta készítéséig, a sütés ötlete majdhogynem realitással is bírt. E kelt tésztával fennálló misztikus kapcsolatom bizonyítéka, hogy mindannak ellenére megkelt, hogy elnéztem a receptet és harmadával több vajat tettem bele, aminek egyenes következménye volt, hogy sokkal több lisztet kívánt őtesztasága, mily jó, hogy az élesztő eredetileg is kevesebb volt az előírtnál, és a cukrot kifelejtettem (majd 5 perc kelesztés után feleszmélve, sűrű bocsánatkérések és elharapott szitkok mellett belekevertem szegénybe). És hát nem akarnék dicsekedni, hiszen nem olyan családból származom, ahol az ilyesmi dívik, ezért csak halkan jegyzem meg, hogy 1 db svéd feleség tartózkodott a házavatón, de az is egész este a Kanelbullám titkát akarta tudni… :D
Íme néhány kép, amelyet az őszinte hitetlenségtől hajtva készítettünk róluk. Családom úgyis Photoshopot kiált, ha azt állítom, hogy ők az általam sütött kelt tészták, pedig tényleg azok.
Valahogy úgy szokott alakulni mindig, hogy a közép-kelet európai műfaj egyedüli képviselője vagyok az international összejöveteleken, és mint ilyennek, nagy a keletje, hiszen ritka, kihalással fenyegetett faj vagyok. Nagy konkurensem e téren Marcus, az észt, de vele szövetségre léptünk, amikor valahogy kiderült (klasszikussal élve: kiderülődött), hogy az első szava a „gumimatrac” volt, amely fel nem fogható okokból az észt és a magyar nyelven egy és ugyanaz.
Ha magyarokból nem is, de félmagyarokból annál is több van. Maggie büszkeségtől dagadva cipel félmagyartól félmagyarig, akik nagyon lelkesen és kötelességtudóan igen örülnek nekem. Így találkoztam pl. Chad Boda-val, akinek épp kettővel kevesebb magyar felmenője van, mint nekem. Mivel nem sok fogalma volt az őshazáról, gyorsan megnézettem vele a jól ismert Magyarország-promó videót, felszítottam benne a látens nemzeti büszkeséget, gyorstalpalón kiműveltem honismeretekből. Most már fél óra alatt bárkiben kimutatok magyar kötődést, 3 óra alatt pedig mindenkiből derékmagyart nevelek!:):) Felárért rejtetten politikai nézeteket is plántálhatok, mindez pénz kérdése. (A lefizethetőségemmel kapcsolatban a rejtői formulával tudnék nyilatkozni: Azt próbálja meg!)
Fancsikém, ha a rendszer nemzetének és az új működésnek együttesen szüksége lenne egy nemzetdemográfiai szaktanácsadóra, ajánlom magamat, megoldom a nemzetfogyás problémáját:)
Legtehetségesebb tanítványom még mindig Maggie, akire hihetetlen hatással volt a fenti video. Azon túl, hogy önmagában is lenyűgözte a felismerés, hogy a gyufát fel kellett egyszer találni, a legnagyobb csoda mégiscsak a dinamo magyar származása volt. Azóta minden szerencsétlen biciklitulajdonossal megosztja az információt, így az international közösség kognitív térképének Magyarországán ketten díszelgünk az egykori fehér folt helyén: én és egy dinamo…
Ha most valaki azt hiszi, hogy életem móka, kacagás, az azért téved :) Gigászi küzdelmet folytatok az OTDK dolgozatommal: a kék sarokban az egészséges környezethez való alkotmányos alapjog lehetséges alanyi oldala (feltehetően élő embert rajtam kívül nem izgató tárgykör), a piros sarokban én… Úgyhogy ne tessék irigyelni!! Tessék sajnálni! :D
