Erasmus på Lunds Universitetet

No, most végre eljött a pillanat, hogy hátradőlhessek gyönyörűen piros székemben és élvezhessem a látványt, amit frissen összetákolt szobácskám nyújt. (és végre ezen irodalmi mozdulatnál nem esik darabokra az a bizonyos csodálatos IKEA szék -- merthogy volt már ilyen szabotázsakciója is)

A szobám a nappaliból lett átalakítva (az átalakítás folyamata mondjuk úgy, hogy in progress, mert az ezermester házibácsi -- echte kedves-aranyos szikár svéd hózentróglis, kockásinges, kopottfarmernadrágos fajta, polgári nevén Hans, aki családtagjainál is jelképesebb angoltudással rendelkezik -- még nem tudott pl. ajtót szerelni a szobámra, így a valahai nappali jellegzetességeit még igencsak magán viseli.
De egy csodálatos fehér lappal rendelkező, ám piroslábú asztallal, és egy piros irodai forgósszékkel azért már én is belerondítottam a tájba, amit eddig a falon függő páva motívumos szőttesek uraltak. Egy bőrszófát is sikerült örökölnöm, csak, hogy ne kelljen mindig panaszkodnom. A hely tartozéka egy gondosan elültetett műborostyán, aminek társul vettem egy piros kaspót és bele egy még pirosabb növényt. Sőt van dohányzóasztalom és egy csodálatosan világoskék ruhásszekrényem is, akinek ez már a sokadik esélye arra, hogy megmutassa, mire is képes egy régi fabútor (hiszen csak az én könyörgésemre halászta le a padlásról Hans bácsi. Igaz, akkor még nem tudtam, milyen is az a szekrény, amiről beszélünk és amiért én folyamatosan agitáltam :))
Hans bácsi leleményének köszönhetem az ágyam is: gáláns egyszerűséggel kettéfűrészelte a szomszéd szoba emeletes ágyát.

Egy nagy baj volt csak: kiderült, hogy a vastag falak szinte teljesen blokkolják a mobilneteinket, ami 3 kóros netfüggő esetében igencsak nagy baj. (az udvaron az adás természetesen hibátlan, de a következő hónapokban meglehetősen nyűgös lesz az udvarról böngészni) Összeült a válságstáb, rájöttünk, hogy ez így a tanulás és munka netfüggése miatt tarthatatlan lesz, holnap akár addig is elmegyünk az alkudozásban, hogy ha házinénink nem segít vezetékes net előteremtésében, akkor nem írjuk alá holnap a szerződést és ha kell, továbbköltözünk stbstb. Ez már akkor sem hangzott túl hitelesnek, mert pl. én a válságmeeting alatt bőszen csavaroztam össze-vissza az asztalomat, miközben elképzelni sem tudtam, hogy azt a rengeteg cuccot, amit sikerült ma nem kis logisztikai kihívások árán a farmra koncentrálni, mégis hogyan (mivel?!, mennyiért?!, és egyáltalán minek?) is fogjuk mi egy héten belül máshova szállítani.
De a legnagyobb baj az volt a tervvel, hogy mihelyt kimentünk vacsit csinálni a konyhába, amelynek ablaka alatt édeni nyugalomban aludtak összegömbölyödve kedves jó birkáink, és csillogott a frissen összeszerelt állvány, és a nagyonsötétkék kukánk cinkosan harmonizált az ugyanolyan színű kék ülőpárnákkal a fenyőfa sarok-ülőgarnitúrán -- szóval akkor éreztük, hogy innen nem lehet elköltözni. A paradicsomból ki lehet űzetni, de azt önként elhagyni nem lehet.

Szóval holnap ráállunk a net projektre, ezért sajnos a webkamerás idegenvezetést a házon belül el kell még napolni feltehetően, de a majorságot azért meg tudom majd mutatni még sötétedés előtt a héten!
Holnap de-du beveszem magam az egyetemre, így onnan majd támadok skypeon -- figyelem!


"You gonna drive?" "No".
 "You?" "No."
 "So you?" "öööhhmm.... yeah, exactly"
                                             /motto/

1. Alapvetően nem vezetek akkor, ha nyilvánvalóan esik vagy esni fog az eső. 2. Kis piros suzukinknál nagyobb autót szigorúan csak az anyósülés felől közelítek meg. 3. Nem családi tulajdonú autót alapvetően nem vezetek, csak külön ismételt, megalapozottnak tűnő felszólításra. 4. Autópályán nem megyünk, mert aki nem tud annyival menni, mint amennyivel ajánlott, az ássa el magát.
Ezek azok az elvek, amelyek a mai napon szépen sorban feladásra kerültek, mivel is sikerült egy bazi nagy volvot kapnom a kajánul vigyorgó benzinkutastól (műértők kedvéért: Volvo V50). Természetesen autópályák sokaságán tévedtük végig magunkat, mire eljutottunk a malmöi Ikeába, ahonnan a farm felé tartva olyan esőt kaptam ajándékba, ami alatt az őslakosok is 60-nal mentek az autópályán.
Mondanom sem kell, hogy mihelyt megérkeztünk aznap már a sokadik forduló végén a farmra, mesebeli napsütést produkált a skandináv klíma, kizárólag az én idegesítésemre. Pillanatok alatt 30 fok, vakító fény, fantasztikus illatok -- mihelyt ismét közlekednem illetve cipekednem kellett, gond nélkül el kezdett zuhogni. (Lassan kezdem személyeskedésnek venni az időjárás húzásait.)

Sajnos holnap reggel vissza kell vigyem böhöm kis kocsimat, és folytatódik a fapados biciklis élet :S