A mai fejlemények:
-- elegem van az esőből!!
-- megkedveltem az amcsikat, de utálom, hogy mindegyiknek van kolija rajtam kívül
-- engem Helsingborgba száműztek (fél óra vonattal, öröm lesz ingázni naponta :S)
-- engem Helsingborgba száműztek (fél óra vonattal, öröm lesz ingázni naponta :S)
-- és fakasztottam wifit a folyosó oldalából, abban élvezkedem még pár percig, amíg meg nem fagyok
és pedig mindennek örülhetek, hiszen én voltam az utolsó, akinek adtak szállást (én pedig egy ........ hosszú - édesanyám kedvéért: tekintélyes hosszúságú - sor közepén álltam, utánam menetrendszerint kitört a parasztlázadás, mert közölték, hogy akkor énutánam már mindenki homeless :))
Ez volt az a pont, amikor büszke voltam kis hazámra, mert ha ez a skandináv, nyugati profizmus, akkor kb mi is ott vagyunk, nálunk sem történhetett volna szebben és kulturáltabban a bejelentés:)
Ennek ellenére nem örülök, lehet, azért sem mert ma még nem ettem semmit, úgyh most elmegyek és felvásárolom a helyi csokikészleteket bosszúból...
Aztán anélkül, hogy tudatosítanám, mennyibe kerül az egyhavi bérlet Helsingborg és Lund között, szépen szónélkül megveszem és megyek haza dühöngeni kis apartmanomba :)
Egy előnye van: tengerparton fekszik, tehát még sokkalsokkal hidegebb lesz ott, de legalább szemben van Helsingar-ral, ami ugyebár Hamlet barátunk fiktív lakhelye. Ja és aki eljön hozzám, hogy meglátogassan e szép országban, ahol egyfolytában dézsából öntik a vizet az ember nyakára, no az legalább aludhat nálam ingyen. Jó, ne legyek nagyon szigorú, hiszen az ingázás és a biciklibérlés költségét nem számítva is alig kerül többe, mint az erasmus ösztöndíjam és van benne net és víz és áram.
Na nem panaszkodom tovább, megyek megnézni remeteségem helyszínét. Vagy lehet, hogy megkeresem az amcsikat, akiket még a pályaudvaron szedtem össze. Ott álltunk többszázan, vártuk volna a beígért hivatalos fogadókat, akik csak nem akartak megérkezni. Megsúgtam a mellettem ázó csapatnak, ahol egy bendzsó is tartózkodott, hogy van egy erős tippem az egyetem hollétéről, ami szerencsére bejött, így végigcipelhettük macskaköveken a 30 kilós bőröndöket és a bendzsót, ami egészen erős teambuilding hatásnak bizonyult. Sikerként könyvelhetem el (csak nem tudom, kié:), hogy egyikük sem tudta beazonosítani az akcentusomat. És egész jó arányban volt fogalmuk Mo létezéséről :)
Októbertől állítólag enyhül a nyomás az albérletpiacon, szóval ha lehet, majd vadászom egy másik lakást. Addig pedig megbarátkozom vele, ha már fél stafirungom és kötelesrészem előre is el fog menni az árára...
